Sorozat

A Mézga család és az ámítógép 1. évad () online teljes sorozat adatlap magyarul

Adatlap

Borító

Szereplők:

A Pannónia Filmstúdió 2005-ben vetette fel az ötletet, hogy folytatja az egyik legnagyobb sikert hozó magyar rajzfilmsorozatot, s akkoriban ezzel a hírrel volt tele az egész internet. Nepp József és Ternovszky Béla, a sorozat megalkotói visszatértek rendezőként, s a sorozat elődeihez hűen hagyományos kézzel rajzolt technikával készült volna (eme technika irdatlanul magas költségei okozta végül a bukását). Miután az előző sorozatok szereplői az idő múlásával, vagy meghaltak, vagy pedig kinőtték szerepeiket, így az új sorozat új színészeket vonultatott fel a szereplők hangjaiként, egyedül a családfő hangját kölcsönző Harkányi Endre maradt meg a régiek közül. A többi szereplőt Tóth Judit, Haumann Petra, Baradlay Viktor, Tomanek Gábor és Reviczky Gábor szinkronizálta. A történet szerint a család a számítógéppel és az internettel ismerkedik, minden epizódban valami újabb aktuális problémát dolgoznak fel a jelenlegi számítástechnikával kapcsolatban.

A sorozatnak azonban csak két epizódja készült el. Az első részt 2005. június 3-án vetítették le a Filmmúzeum Zenebisztró elnevezésű programsorozatának keretében a budapesti Merlin Színházban. Elődeitől eltérően ez az epizód csak 10 perces volt, nem 20 vagy 22. Mivel azonban a 13 részesre tervezett sorozat további részeit túl költséges lett volna elkészíteni, emiatt pedig a készítők nem találtak neki forgalmazót, így a produkciót jegelték. A sorozat sohasem készült el végleges formájában.

Hozzászólások:

További sorozatok